by: Enju

Az eső esik, a szél fúj. Éjszaka van. Egy csendes falucskában járunk, ahol már szinte mindenki alszik, egy kislány kivételével. Az egyik kunyhóban ücsörög. Rövid fekete haja válláig ér. Egy zöld-fehér virágos ruhában van, amit nem mondhatnánk kimonónak. Jól összehúzza magát, mert fázik. 9-10 éves lehet, nem több, nem is kevesebb. Dideregve közelebb húzódik a pislákoló gyertyához, de az nem nyújt neki semmi meleget. Feláll, és kisétál a kunyhóból… Talán ha mozog, akkor kevésbé fázik. Az eső eközben lassan eláll. Már csak a szél fúj. Elsétál a falu melletti cseresznyefaligetbe, és vidáman nézi a lassan hulló szirmokat. Hirtelen olyat érez, amit még sosem. Méghozzá a háta mögül. Lassan megfordul. Mögötte egy alak áll. Mivel a Hold bevilágítja azt a területet, ezért szemeit összehúzva méregeti a különös személyt. Csodálkozva figyeli a hosszú ezüstfehér hajat, és az alak jobb vállán elterülő prémfélét.

• Megkérdezhetem, hogy ki vagy? – szólítja meg a démont, mivel megérzései azt sugallják, hogy az illető démon. Hiszen embernek nincs ilyen hosszú és különös színű haja… És csak a youkaik hordanak prémet, mégpedig a taiyoukaik. Az ismeretlen nem felel. A kislány lehajtja fejét. Mit is várhatott egy démontól.
• A nevem Sesshoumaru. – mondja a youkai. A lány felkapja a fejét és elmosolyodik.
• Az enyém Michiyo. Mondd csak, hogy hogy erre jársz, amikor itt nem szoktak taiyoukaik megfordulni, csak jelentéktelen onik, amiket elpusztít a falunk védőpajzsa…? Hopp! – fogja be száját kezeivel a kislány. – Ugye nem jegyezted meg, amit most mondtam??? – kérdezi reménykedve. A démon arcán egy mosolyféle fut át:
• “Milyen kicsi ez a lány, mégis mennyi mindent tud…! Heh… ” – a szélirány megváltozik és most már a falu felől fúj. A démon arra néz.
• Mi történt, Sesshoumaru? – szólítja meg a kislány. A youkai gondolkodik:
• “Vér és füst szaga… Ez a kislány nem jöhet oda…!” Maradj itt! – szól oda neki végül, majd elsiet a falu irányába. Michiyo csodálkozva néz utána. Majd hirtelen megérez valamit. Úgy, mint amikor a démont érezte. Ő is elrohan a youkai után. Mikor odaérkezik, megrökönyödve néz körül. A falu… Lángokban… Az emberek holtan fekszenek… Nem is olyan messze tőle, Sesshoumaru áll, előtte egy furcsa démonnal. Most tudja csak igazán megnézni a taiyoukait. A hosszú ezüstfehér hajat, a hegyes füleket, a homlokán lévő kékes-lilás félholdat, az aranyszínű szemeket. Piros-fehér, virágmintás haorit visel, fehér hakamával. Obija sárga-kék. Fekete csizmaféle van lábán. Tüskés páncélt hord és azt a fura prémszerű valamit. Szemben áll a lánnyal. A másik démonnak vörös haja van, és szinte egész ruházata vörös. Kezében egy furcsa lándzsa. A kislánynak háttal áll. Sesshoumaru észreveszi a gyermeket, aki még mindig egyhelyben áll, hatalmas fájdalommal a szívében. Szeretett faluja elpusztult… A szélirány hirtelen megváltozik, és a kislány mögül fúj. A vörös hajú démon megfordul.
• Á! Vendégünk van! – válla mögött hátrapillant Sesshoumarura. – Sesshoumaru-sama… Mintha aggódást látnék a szemedben… - vigyorodik el. – Nos, akkor búcsúzz el ettől a gyerektől! – mondja ördögi mosollyal, és a lány felé fordítja a lándzsáját, amivel elkezd körkörös mozdulatokat írni. A fegyverből tűzörvény csap ki, egyenesen a rémült kislány felé tartva, aki mozdulni sem tud a félelemtől. Sesshoumaru egy ugrással ott terem, majd felkapva a lányt a falu egy ép háza mellé szökken, ahol lerakja a gyermeket, és eléáll.
• Sesshoumaru nagyúr… Csak nem védelmezed ezt a gyereket? – kérdezi gúnyos hangsúllyal a férfi. Sesshoumaru nekiugrik, és karmaival támad. A tűzdémon védekezik a lándzsájával, majd egy tűzörvénnyel elröpíti a démont. A kislány ijedten néz körbe, és észrevesz egy íjat és egy tegezt, benne néhány nyíllal. Odaszalad, felkapja, majd kifeszíti. Sosem volt még kezében ilyen fegyver… Nem mintha más lett volna, de ez végképp nem. Ösztönből cselekedett. Megcélozta a vörös hajú youkait, és kilőtte a nyilat, ami különleges, világoskék fénnyel égett. Épphogy csak súrolta a démon karját, aki odakapott. Keze a seb nyomán véres lett. Megfordult, így szembenézett a kislánnyal.
• Te átkozott!!! – kiáltott rá, majd futva felé indult. Sesshoumaru az eddigieket csodálkozva nézte, de most felocsúdott, és ott termett a kislány mellett, felkapta, majd beiramodott az erdőbe. Elvitte a cseresznyefákhoz, majd ránézett:
• Köszönöm! – mondta őszintén.
• Inkább nekem kéne megköszönni! – mosolygott rá Michiyo, majd búcsút intett neki kezével, és elfutott a fák közé. A démon sóhajtva indult vissza. Még van egy befejezetlen csatája.

Teltek a napok… Sesshoumaru azon az estén elintézte a tűzdémont, és továbbjárta útját. Michiyo az erdőben bolyongott de rátalált egy kedves asszony és befogadta kis falujukba, ahol folytatta életét, de sosem felejtette el azt a szörnyű, mégis csodálatos estét, amikor is falujuk elpusztult, de megismerkedett egy csodálatos démonnal, akit sosem fog elfelejteni…

Folytatás következik…